~Novella.

Szisztok! Most nem résszel jelentkezem, hanem egy általam írt novellával. Ez az első novella mit írtam, nézzétek el nekem ügyetlenségemet. Úgy éreztem meg kell osszam veletek, ha úgy vesszük akkor még tanulságos is.
Jó olvasást, véleményeteket erre is várom!
                                                                                 Steff xx




                                    Game over. Thank you for playing.


Játék.
Megvannak a szabályai,szereplői,  akadájai, fordulópontjai. Sokszor választás elé állít minket, döntésre kényszerít.
 Vajon a jó utat választjuk? Vajon jó ajtón lépünk be? A megfelelő embernek mondunk igent vagy épp nemet?- ezt nem tudjhatjuk soha előre. Mi csak játszuk a nekünk adott játékot, elvégezzük a nekünk kiadott feladatokat és azt tesszük amit abban a pillanatban mi jónak látunk.
  Egy idő után rájövünk, hogy az élet maga az a játék amit játszunk. Az a játék amiben állunk, amiben talán nem is mi irányítjuk karaktereinket, melyikben a döntéseinknek következményei vannak és amiben a jót mindig rosz követi. Legalábbis az én játékomban ez így van.
  Az én karakterem, 1993, július 15.-én csöppent bele ebbe a játékbe. Ebbe a játékba ami egy idő után meghibásodott és egyre csak romlott és romlott.
  Az első hibát akkor észleltem mikor hat éves koromban elszakítottak szüleimtől. Azt hittem mindennek vége, elérkeztem játékom végéhez, de közel sem jártam ahoz. Ez az autó baleset amit családtagjaim közül csak én éltem túl, csak a kezdet volt. Egy pont a játékomban ami mindent megváltoztatott. Egy rosz lépés, egy rosz ajtó kinyitása. Ebben az esetben a rossz ajtó a családom volt és már akkor hibáztam a játékomban mikor az ők gyereküknek születtem. Akkor nyitottam ki a rosz ajtót aminek becsukásának most jött el az ideje. Egy ajtó bezárult, de valahol kinyílt egy másik, teljesen különb.
Egy árvaház ajtaja.
Mivel már egy élő rokonom nem volt a földön ( édesanyám és édesapám is egyke volt, nagyszüleim már születésem elött meghaltak ), a mentősök a korházból egy árvaházba vittek. Kedvesnek kinéző nevelőnők fogadtak, de csak kívülről voltak kedvesek. Ha bárhonnan elkéstem, ha bármi rosszat szoltam vagy tettem, mindig bütetésben részesültem. Talán én voltam az aki a legtöbbszőr maradt ki minden jóból, ha itt volt is valami jó.
Az árvaházban nem voltak barátaim, mindig is különc ként éltem. Kirekesztettek minden társaságból, minden asztaltól az ebédlőben. Legtöbbszőr egyedül ettem és éltem napjaimat a szobám négy fala között. Nem volt nekem senkim az égvilágon ebben az épületben, se egy barátom, se egy lelki társam.
Stílusom hamar kialakult, már kicsikoromban tudtam, hogy a lázadók közé tartozom.  Mikor már magam válogathattam meg a ruháimat, mindig a sötétebb, egyszerű dolgokhoz húzódtam. Semmi világos, semmi csicsás.
Templomban utoljára szüleimmel járhattam, mióta itt vagyok egyszer sem tudtak rákényszeríteni arra, hogy elmenjek. Elég makacs természetem van, mondjuk ha nem az van amit én akarok akkor sem kezdek hisztizni de azért küzdök az igazamért és a döntéseimért.


Utolsó évemet töltöm itt, júniustól már a saját lakásomban lakhatok a nyári munka jövedelmének köszönhetően. Annyi pénzt tudtam gyűjteni három nyár alatt, hogy kiköltözhetek egy kis albérletbe. Nem túl nagy de otthonos.  Alig várom már, hogy kiszabaduljak innen.
Játékomban egy újabb ajtó zárul be, de újra egy új fog kinyilni. Egy új, ami biztos sokkal jobb dolgokat rejt. Ezuttal nem akarok rosz ajtón belépni, nem akarok minél hamarább véget vetni a játékomnak. Az árvaházban sokszor próbáltam rosz ajtón belépni, próbáltam rosz döntéseket hozni, következményük meg is lett, olyan lettem amilyen. Nem változtatnék semmit már a játékomon. Így most jó minden.

Kiengedtek.
Egy kis utazó táskába elfért minden cuccom. Nem volt sok mindenem. Amim volt, az néhány ruha darab és egy pár torna cipő nameg fogkefe és ilyesmik voltak. Na meg egy kis fénykép amit mindig magammal hordok a pénztárcámban. Majd beakarom rakni egy képkeretbe és elhelyezni valahova új otthonomban.
Az új otthonom. Hát, nem a legjobb lakás amit valaha is láttam, nem is a legnagyobb, de megfelel egy kis időre amíg több pénzt nem keresek. Egy nem túl forgalmas utca szakasz végében van az a kis tömbház szerüség melyikben találtam. Egy kis szoba van, még kisebb konyha és egy kicsi fürdő. Nem a nagy dolgairól híres ez az épület. A szobában egy kihúzható kanapé van, egy kis fiókos szekrény  és egy régi TV, nem vagyok biztos benne, hogy működő képés-e. A konyhába egy kis gázpalackos tűzhely van, egy kagyló és egy nagyon kicsi hűtő. Egy embernek megteszi. A fürdőben egy kád, egy WC meg egy kagyló van, fölötte egy kis tükörrel.  Nem gazdag családban éltem eddig sem, nem volt ellenemre, hogy csak ennyi dolog van a házban. Már magában annak örültem, hogy van tető a fejem felett.
Kopogtak.
Az ajtóhoz siettem.
-Kiaz?-kérdeztem kicsit félve az ajtónak dőlve.
-A tömbház tulajdonosa. Csak érdeklődni szeretnék, hogy mindent rendben talált-e.-mondta egy mély, reszelős férfi hang.
Az ajtó felé fordultam. Nem tudtam, hogy férfi tulajdonos van, én egy kedves, szemüveges nőnek adtam át a lakbért.
Lassan elhúztam az ajtón a rekeszt és kinyitottam az ajtót. Egy nagy termetű, tele tetovált, szakállas férfi állt elöttem.
-Ide az összes pénzét és értékét vagy lelövöm!- kiáltotta az arcomba mire remegni kezdtem.
-De-de nekem nincs semmim.-mondtam sokszor elcsukló hangon, már a sírás határán voltam mikor homlokomhoz nyomta a pisztoját.
-Azt mondtam, add is az összes pénzed és értékedet! Vagy tényleg megakarsz halni?- üvöltötte még mind az arcomba. Ennyi volt. Kész. Szemeből megállástalanul fojni kezdtek a könnyek, mégmindig remegtem és éreztem, hogy most lesz vége a játékomnak.
-Nincs semmi pénzem, sem értékem, holnap kezdtem volna munkába állni...-mondtam remegő hangon mire ujját a ravaszra tette.-Nincs semmim.-folytattam.
Ekkor meghúzta a ravaszt és azzal minden véget ért. 

Elborult elöttem minden, úgy éreztem minden amit átéltem nem volt semmi ehez képest. Rosz döntést hoztam, mikor úgy döntöttem, egyedül élek tovább, védtelenül, magányban. Rosz környéket választottam, rosz lépcsőház társakat, szomszédokat és társaságot.
A játékomnak itt lett vége.  Egy rosz ajtót nyitottam ki, rosz személyeknek. Nem ez volt az első. Gondolhattam volna, hogy újra bele esek ebbe a hibába, elkövetem ugyanazt mind amikor megszülettem.
Hát akkor erre ment ki a játék? Már akkor rosz volt mikor elkezdtem? Talán nem is én rontottam el?
Ha akkor nem születek meg, ha hat éves koromban a szüleim nem halnak meg, ha akkor velük együtt halok meg,ha nem lett volna nyári munkám, ha nem gyűjtöttem volna elegendő pénzt, ha nem találok rá erre az albérletre, ha nem hagyom el az árvaházat és hogyha nem nyitottam volna ki az ajtót annak az embernek aki végleg megsemmisítette a játékomat, akkor továbbra is egy romlott játékot játszottam volna? Ennél jobb úgysem lett volna.
Soha nem volt könnyű, soha nem volt jó, soha nem éltem boldogan.

Ha elkezdez egy játékot, jó helyen fejezd be. Én úgyérzem pont jó helyen lett vége, azelött, mielött elkezdődött volna az igazi életem.
Minden játék egyszer véget ér. Van, hogy csak nagyon későn, van, hogy hamarabb. Senki se tudja előre, hogy épp melyik szikláról fog lezuhanni, vagy épp kit fog az ajtó másik oldalán találni.
Az én játékom most ért végét, itt kelett véget érjen és így kelett véget érjen. Nem máskor, nem máshol és nem máshogy. Néha előre megvan szabva a játék vége, mindenki ugyan úgy végzi. Mindenki meghal egyszer de csakis maga alakíthatja az órát ahol meghal, az időt, a helyet és a körülményt.
Vigyáznunk kell az életben milyen ajtókon lépünk be, milyen döntéseket hozunk. Mindennek megvan a következménye. Egy rosz döntés és a halálodat okozod. Egy rosz ajtó és a halálodat okozzák. Vigyázz medigg mensz ki a szakadék széllére, könnyen letörik alattad egy kis darab szikla. Vigyázz kit engedsz a magad közelébe, bármikor hátba támadhatnak. Nem minden fagyis bácsi kedves és jó szivű és lehet, hogy a fagyi is egyszer vissza nyal.


                                     A játéknak itt vége, köszönjük, hogy játszottál.
                              
                                                                                            -üdvözlettel: ÉLET.

23. fejezet- "Nem történt semmi!"

Sziasztok! Hamarább hozam az új fejezetet, mivel hogy ugye megyek pénteken nyaralni és ha véletlenül holnap nem lesz időm felrakni akkor elmaradok a résszel.
Megj.:A fejezetben a 'Stefy' nevet 'Sztefi'-nek olvassátok.
Jó olvasást!Steff. xx

A nappali közepén elhelyezkedő kanapén, két csinos hölgy ült, Danielle és Eleanor. (Gondolom éreztétek az iróniát.) Mindketten felém fordultak mikor üdvözöltem a társaságot melynek fele a konyhában, fele a nappaliban volt. Eleanor elmosolyodott, majd barátja felé fordult és közelebb hajolva hozzá megkérdezte ki vagyok. Ezt mind onnan következtettem ki, hogy miután elhajolt tőle mindketten felálltak és felém jöttek.
-Eleanor, ő Stefany. Stefany, ő Eleanor. –mondta Louis miközben mi Eleanorral kezet fogtunk. –Gondolom tudod ki ő.-mosolygott felém.
-Persze, a barátnőd. Eleanor J. Calder.-mosolyogtam én is Louisra.-Örülök, hogy megismerhetlek.-mondtam Eleanornak aki meg még jobban mosolygott miután rájött, hogy elég sok mindent tudok róla.
  Lehúztam a cipőm és beléptem a konyhába ahól Niall, Liam és Harry épp szendvicseket gyártott és popcornot pattogtattak a mikróban.
-Segíthetek én is valamiben?-kérdeztem Harrytől aki elmosolyodott mikor meglátott maga mellett.
-Köszönjük, megoldjuk mi magunk. Esetleg a popcornot kiveheted és tányérokba rakhatod, megköszönném.
-Persze.-mondtam majd kivettem a tányérokat a szekrényből, a popcornot a mikróból és kitöltöttem a tányérokba. –A nappaliba vigyem, igaz?-fordultam vissza Harryhez.
-Igen, kérlek.-mondta.-És köszönöm!-kiáltotta még utoljára utánam.
   Ahogy kiléptem a konyha ajtón beleütköztem valaki. Persze, hogy én mindig bele kell ütközzek valakibe. Nem is akárkibe.
-Nem tudsz odafigyelni?!-mér majdnem visította Danielle. Mély levegőt vett, hogy lenyugodjon majd mosolyt erőltetett az arcára és bement oda ahonnan én kijöttem, a konyhába.
  Utána néztem, bár ne tettem volna....Átölelte Liamet hátulról, Liam felé fordult és megcsókolta. Szívem szakadt meg abba a pillanatba...Rövid csókjuk után rám nézett és láthatta rajtam a gyötrelmet és a szomorúságot mivel hogy az Ő arcáról is eltűnt hirtelen a mosoly. Mielőtt Danielle hátrafordulna, hogy megnézze Liam kit néz, hátraarcot vettem és a nappali asztalra letettem a tányérokat. Helyet foglaltam a már a kanapén ülő Harry ölébe és kérdőn néztem rá. Apró bólintással jelezte, hogy igen. Erőt vettem magamon és megcsókoltam. Hmm, nagyon jól csókol. Mondjuk nekem csak Liam a hasonlítási emberem, nála nem jobban de közelében van. Mosolyogva váltak szét ajkaink, fejem a vállára döntöttem. Belepuszilt hajamba mire még jobban elmosolyodtam. Mindketten tudtuk, hogy csak megjátsszuk magunkat, ezt holnap részletesebben megfogjuk beszélni.
 Egy kis idő után Liam és Danielle is csatlakozott hozzánk egy egy nagy tárca szendviccsel majd kezdetét vette egy film. Nem tudtam mit nézünk addig a pillanatig amíg megnem láttam ezt a feliratot: ,,Now is good”. Címéből ítélve tudtam, hogy dráma, kíváncsi voltam miről fog szólni.

                                                     ************
 A film vége felé Eleanor, Danielle, Niall, Liam, Zayn és én könnyeinkkel küszködtünk majd Eleanornál tört el először a mécses. Ezután én sem bírtam sokáig de én nem zokogtam mint Eleanor, csak halkan szipogva folytak patakokban a könnyeim.
  A film végén mindenki szemét törölgette, Eleanor Louis vállába volt bújva úgy sírt, Niall evéssel próbálta féken tartani könnyeit nekem pedig körbenézve a társaságon nevetni lett volna kedvem, de nem tettem.
-Gyönyörű film volt.-szipogva erőtlenül Eleanor. Még így is milyen gyönyörű!
-Igen, tényleg az volt.-helyeselte a társaság kórusban.
-Stefy , ugye itt maradsz éjszakára is?-fordult felém Eleanor könnyei alatt mosolyogva.
-Tényleg Stefy, maradj ha szeretnél.-helyeselt Zayn.
-Ha szeretnétek akkor rendben, maradok.-válaszoltam kicsit félve mire mindenki ujjongani kezdett és boldogan kezdett beszélgetni párjával vagy épp a mellette ülővel.
  Kimentem a konyhába telefonálni, már majdnem tíz óra volt, kellett jelentsek hazulra. Két szóból lerendeztem az egészet majd vissza is tértem a kanapéra. Mind valami fontosról beszélgethettek mert mikor leültem egy ember ként fordultak mind felém. Eleanor nyitotta szólásra a száját.
-Stefy, úgy döntöttünk, hogy.. -ójjaj, hogy?- te velem fogsz ma éjjel aluni Louis szobájában.
-És akkor Louis?-kérdeztem hamar vissza.
-Louis Harryvel vagy Niallel, kivel akar.
-Értem.
-Megfelel?
-Persze!
-Oké. Akkor menjünk, hulla fáradt vagyok.-ásított egyet majd kezemet megfogva húzott fel Louis szobájába.
  Adott nekem egy kényelmes ujjatlan pólót majd levetkezett és ő is magára egy pont ilyent vett fel. Én is így tettem. A rajtam lévő fekete bugyiban és egy lenge pólóban ültem le az ágy szélére, várva Eleanort aki a fürdőben volt.
-Nem találtam tiszta fogkefét de Liamnek biztos van. Menj át hozzá, tudod hol a szobája, nem?
-De tudom, és megyek is.-mondtam majd célba vettem Liam szobáját. Utánam Eleanor is kilépett a szoba ajtón, ő Harry szobája felé ment, biztos Louishoz.
  Bekopogtattam majd egy halk ‘szabad’-ot hallva benyitottam a szobájába.Sötét volt bent, csak a laptopja fénye világosította meg a szobát. A gép elött ült, épp Twitterezett.
-Öm, én csak egy tiszta fogkeféért jöttem, Eleanor azt mondta neked biztos van és hogy jöjjek, kérjek tőled.-mondtam félénken mire hirtelen felkapta a fejét és felém fordult. Lassan végig mért, nem értettem mi olyan érdekes rajtam. Hát persze! Csak egy pólóban meg egy bugyiban vagyok és a folyosó fénye pont rám süt. Én hülye, valamit kelett volna legalább magamra vegyek.
Lassan felállt, de le nem vette rólam a szemét. Elment egy szekrényig melynek fiókjából egy vadiúj, még a csomagolásában lévő fogkefét vett ki. Odajött hozzám, megállt velem szemben, de a szememet nem engedte el. Fogva tartotta gyönyörű barna szemeivel melyek már csillogtak. Kicsit lepillantott kettőnk közé, nem vagy volt nagy hely közöttünk. Egy lépest előrébb lépett ezzel hozzám simulva.
-Végeztem kicsim, bemehetsz.-mondta az épp a fürdőből kilépő Danielle mire én sietősen kivettem Liam kezéből a fogkefét, halkan megköszöntem és gyors léptekkel visszatértem Louisék szobájába.
Megmostam a fogam, mikor pedig kijöttem a fürdőből, Eleanor az ágy közepén ült, pár magazinnal körülvéve magát, egyet épp lapozgatott. Csatlakoztam hozzá. Felültem én is mellé, kezembe vettem egy magazint és forgatni, olvasgatni kezdtem.
Az este további részét magazinok olvasásával töltöttük, közben más sztárok akkori pletykáik valószínűtlenségeiről beszélgettünk majd pár divat cikket beszéltünk ki, hogy épp jó-e vagy nem ér semmit. Mesélt pár dolgot magáról, én is róllam, egész jól megismertük egymást. Kedves lány és nagyon szerethető.
Úgy éjfél tájt döntöttünk úgy, hogy lefekszünk. Még lefeküdve pár történetet meséltünk el egymásnak, majd aluni tértünk. Hamar elfogott az álom.


                                                       ***************


                               

   Reggel egyszerre ébredtünk Eleanorral. Egymással szemben voltunk fordulva és úgy bólintottunk egyszerre rá arra, hogy lemegyünk kávét inni.
 Miután mindketten elvégeztük reggeli teendőinket, kicsit felfrissítettük magunkat és megfésülködtünk, szép lassan lementünk a lépcsőn majd neki álltunk kávét főzni. Míg főtt a kávé még kicsit beszélgettünk a tegnap esti filmről, majd mikor a kávéfőző kikapcsolt, elévettem két bögrét, hogy töltsünk magunknak. Eleanor még elé vett egyet, mondván, ő Louisnak is tölt.
-Felmegyek, felébresztem Louist.-mosolygott Eleanor majd két bögre kávéval a kezében felment az emeletre.
Minden lépését halottan. Háttal álltam a lépcsőnek de mégis tudtam mikor ér fel az emeltre, lépései minden lépcsőfokon haladszottak. Mikor megszűntek, tudtam, hogy felért. Egy kicsivel később halk lépteket hallottam újra, a lépcső felöl jöttek a hangok. Tudtam, hogy valaki közeledik.
Épp a frissen főtt kávéból töltöttem, immár magamnak, mikor két erős kéz fonódott a derekamra.
-Most nem lát senki, nem kell megjátszanod magad Harry.-mondtam komolyan. Válaszul két puha ajkat éreztem nyakam jobb oldalán.-Hmm, te nem Harry vagy.-mondtam kicsit kábultan. Bármikor megismertem volna ezeket a finom ajkakat. Az érzés ami akkor átjárta a testemet, mikor elborított a felismerés, a tudat, hogy ezeket az ajkakat már ismerem, hogy éreztem már máshol is őket, nagyon jó volt.
Teste hátulról lassan hozzásimult az enyémhez. Éreztem felső teste minden porcikáját, kockás hasát, izmos mellkasát. Mély lélegzetet vettem, próbáltam a lábamon maradni, de ekkor belélegeztem bódító illatát. Abban a pillanatban összeestem volna ha nem ölelt volna szorosan magához. Hátamon éreztem heves szívverését, minden lélegzet vételét.
Ajkai megmozdultak. Nyakam jobb oldalára, fülem tövétől a vállamig, minden pontra lágy csókokat lehelt. Mély hmm-ögés hagyta el a torkomat és a fejemet hátra hajtottam vállára. Éreztem a vállamon, hogy belemosolyog az egyik csókjába, majd visszatért a nyakamhoz és több ideig tartó csókokat hagyva rá kábított tovább.
Már nem ölelt. Kezeit derekamon pihentette, a magassági különbségek miatt biztos így könnyebb volt neki  lehajolni hozzám.  Kezei a pólóm alá nyúltak, de nem emelték fel azt. Már csupasz derekamon volt keze, néha-néha végig simított rajta, mi által még libabőrösebb lettem mint eddig.
Lépteket hallottunk a lépcsőfelöl. Mindketten összerezzentünk. Egy utolsó csókot hagyott a vállamon majd egy puszit adott az arcomra. Míg én kábult voltam az előbb történtek miatt, Ő elvette a bögrémet elöllem, belekortyolt, rám mosolygott és elhagyta a konyhát. Utána pillantottam, Ő is visszanézett rám a kanapén ülve.
Louis egy szál alsógatyában, full álmos fejjel ballagott le a lépcsőn, nyomában a még mindig hiányos öltözetű Eleanorral. Most kapok csak észbe, hogy én is úgy nézek még mindig ki mint ő, rajtam is csak egy bugyi van meg egy lenge ujjatlan póló. Úgy látszik ez itt minden napos dolog.  Louis álmosan rám pillantott, másfelé, majd újra rám.  Szemei kitágultak ahogy végig nézett rajtam, elmosolyodott majd a kanapén ülő Liamre nézett. Furcsa mosoly húzódott a szájára majd Liamre nézve húzogatni kezdte a szemöldökét.
-Nem történt semmi.-jelentettem ki határozottan majd megforgattam a szemeimet és visszafordultam a pulthoz. Hallottam ahogy a hátamnál lepacsiznak egymással majd kezdenek valamiről halkan beszélgetni. Eleanor a hűtőből tejet vette ki, odavitte Louisnak aki öntött belőle a kávéjába.
Elővettem egy másik bögrét, kávét öntöttem belé majd leültem a konyha pulthoz. Kávémba kortyolva néztem ki az ablakon és próbáltam feldolgozni a ma reggel történteket. Akaratlanul is mosoly húzódott az arcomra.

22.fejejezet.- Oké.

Sajnálom, hogy ilyen későn, de hoztam az új részt. Nem is mondanék egyebet.

Jó olvasást!                      Steff.


Még mi jöhet ezek után? Még mit fognak gondolni rólam? Alig vagyok itt pár napja és máris ‘az újságban olvastam’ szövegekkel jönnek, hogy ezt meg azt tettem.
-Én Harryvel?! Még mit nem! Találjanak ki jobbat a következőben! Ez nem lehet igaz. Fel kell hívjam Harryt, igen ez lesz a legjobb.
  Telefonomhoz  nyúltam de Judit megragadta a csuklóm.
-Ha felhívod mit fogsz mondani neki? Azt, hogy pár újság  kombinál titeket? Nem fog változtatni semmit! Ne légy gyerekes! –életemben először kiabált velem nénikém, mondjuk megértem, én sem épp szépen és halkan beszéltem vele. Ez részben miattam van. Megint mindent elrontok.
  Ekkor mérgesen felállt az ágyamról és egy nagy ajtó csapódás kíséretében elhagyta a szobámat.

/Judit szemszöge/

-Mit képzel magáról? Hisztizik és gyerekeskedik már az első nap mikor itt vagyok. Mi baja van? Ennyire kitudja őt valami akasztani? – kicsit durvább hangnemben kezdtem mondandóm Rékáékhoz de még sok kell nekem a lenyugvásig.
-Ne haragudj rá, sok mindenen ment otthon keresztül. Pont ezért hoztuk el, hogy ne veszekedjenek vele, hogy ne legyen mindenért leszólva, hogy ne nézzék mindig kisgyereknek. Azt hittük itt jobb lesz neki, hogy más lesz és pont ezért hívtunk téged is, hogy segíts megvalósítani nekünk ezt. Ha nem fog menni, megleszünk nélküled is. Sajnálom, hogy elrángattunk idáig.-őszinteséget és megbánást tükröztek Réka szemei. Talán nem így kelett volna a dolgokhoz álljak, biztos megtudtuk volna oldani másképp is. Már ez van.

                                                        ***********


/Steff szemszöge/


  Néha még a plafon is érdekes tud lenni. Erre az elmúlt két órában volt időm rájönni. Mikor épp nem az orromat fújtam vagy épp kimentem a fürdőbe eldobni a használt zsepiket, a plafont bámultam és próbáltam rájönni, hogy miért épp plafonnak nevezték el. Hát, nem jöttem rá. A nagy gondolkodásom közben kétszer is hallottam, hogy sms-em jött, de semmi kedvem nem volt felkelni és megnézni ki írt. 
  Már belenyugodtam, hogy több sms-t nem fogok ma kapni, mikor egymásután vagy ötöt is kaptam. Na vajon mi okkal és ki keres ilyen megszállottan, vagy kik?

‘8 mesaje necitite ’ (8 olvasatlan üzenet)

  Gondolhattam volna, hogy nem csak Judit olvashat újságot. Hét  üzenetem Harrytől volt és egy Paultól. Nem csodálkozok. Most azok a kérdések fognak következni, hogy: “Hazudjunk? Mit mondjunk? Mit találjunk ki? Bepereljük az újságot? “. A válaszokat inkább nem szeretném tudni.  Mindenből olyan nagy ügyet csinálnak. Miért kell ilyen híresek legyenek? Miért pont velük kell legyek? Miért pont Harry hívott el kávézni? Miért nem egy helyes szomszéd fiú? Miért ez a sok miért? Ezt kezdem nem bírni!

  Sorra nyitottam meg a kapott üzenetek. 
1. Láttad mit írnak az újságok?-Harry
2. Megkaptad az üzenetet?-Harry
3. Most mit tegyünk?-Paul
4. Valami történt veled, hogy nem írsz vissza?-Harry
5. Stefany, jól vagy?-Harry
6. Talán haragszol rám a történtek miatt?-Harry
7. Mondj valamit kérlek!-Harry
8. Írj kérlek vissza, könyörgöm.-Harry

 Nem haragudtam Harryre, kicsit sem. Magamra haragudtam.  Hogy lehettem olyan hülye, hogy bele mentem ebbe a találkába? Ha nem mondok igent, akkor talán most nem lenne ez a nagy felhajtás. Nem lenne ez a sok kérdés. Nem vennének körül hamis állítások amikben csak annyi az igaz, hogy kávéztunk és sétáltunk. Ha ezeket nem tettük volna meg, akkor most nem lenne semmi. De én megbántam azt a napot? Megbántam az a pár órát? Kétlem. Jól éreztem akkor magma? Jó volt Harryvel lenni? Igen, nagyon is. 
Ha csak ennyit írnának az újságok, hogyha csak arról szólnának a cikkek, hogy jól éreztük ketten magunkat, akkor nem lenne semmi bajom. Ez a kombinálós dolog ront el mindent. Előszőr kérdeztek volna meg minket, utána írogassanak.
  De hagyjuk ezt, szegény Harry, kitudja most min jár az esze.

Én: Igen, láttam miket írnak az újságok. Ne aggódj, nincs semmi bajom. Nem haragszom rád. –írtam vissza Harrynek.
Harry: Sajnálom mind azt ami történt. Nem akartalak ilyen helyzetbe hozni.
Én: Én nem sajnálom! Jól éreztük magunkat, vagy talán nem?
Harry: Dehogyis nem! Nagyon is jól! Igaz a végét elrontottam, de te erősködtél.
Én: Nem rontottál te el semmit. Jól érezted magad vele, ez volt a célom. :)
Harry: Nagyon is jól, hálás vagyok neked érte. Nincs kedved átjönni egy kicsit? Itt vagyunk Liamnél mind.
Én: Van kedvem, ha átengednek megyek.
Harry: írj ha engednek :D

Féltem, hogy az előbbi Judittal való veszekedésem miatt nem fognak elengedni, de csak Juditnak ártottam ő meg nem szólhat belé Csabiék döntésébe.

-Réka, Csabi? –kérdeztem félénken.
-Mondjad Stefi.- mosolygott a kanapén ülő Csabi, Réka a konyhában tevékenykedett.
-Átmehetnék Harryékhez? Vagyis igazából Liamhez mert Harry nálla van de Harryhez mennék mert megkell beszéljünk pár dolgot.
-Persze.-mosolygott Réka.
-Csak aztán ha ott maradsz éjszakára is, szólj 10 előtt, jó?-mondta kicsit szigorúan de mosolyogva Csabi.
-Nem tervezem, hogy ott maradjak, de ha mégis, akkor szólok.
-Rendben.-bólintott Csabi majd a Tv-t kezdte kapcsolgatni.


Felöltöztem - fekete csőgatya, fehér hosszított póló és fekete, fehér Nike jeles Nike cipő – összeállításba majd mobilomat zsebre téve mosolyogva hagytam el a házat. Meg sem álltam Liam házáig. Az ajtó előtt kicsit hezitáltam de egyszer csak nyílt az ajtó és Niall mosolyogva be invitált a házba, ahol a kanapén nem is akár ki ült. Vagy mondjam inkább úgy, hogy akárkik? 

21.fejezet- Judit...

Sziasztok! Egy újjabb rövid fejezet, mára ennyi tellet töllem, bocsi. Nem akarom elhanyagolni eggyik blogomat sem, ihletem is lenne, mindenem lenne csak időm nincs leülni és írni. Bocsánat mindenért. A késésért, a rövid fejezetért, az elhanyagilásért meg még mindenért. Remélem tetszik az új design, nagyon szépen köszönöm barátnőmnek, Kicsilánynak!

Jó olvasást!                               Steff xx

  Ahogy voltam, úgy sétáltam teámmal a kezembe a konyha felé, nem törődve senkivel és semmivel. Sikeresen  beleütöttem az oldalamat a konyha-pult sarkába mikor a mikróba helyeztem teám, ilyen az én szerencsém, biztos meg fog lilúlni. Miután a teám felmelegedett kivettem a mikróból és visszaindultam a szobámba. A konyha ajtajában megálltam mert észrevettem valakit. Nem is akárkit. Az én Írországban élő nagynénnyém állt előttem a nappaliban, teljes élet nagyságban, azzal a gyönyörű mosolyával az arcán melyiket annyira szeretek. Teámat hamar letettem a konyha-pultra és felé rohantam.
-Judiiiiit!-szöktem majdnem a nyakába.
-Szia Stefi!-ölelt vissza ő is olyan szorosan ahogy csak bírt. Majdnem megfulladtam de nem érdekelt. Több mint 8 éve nem láttam élőben csak Skype-on, kamerán keresztül. Ennél jobb már nem történhet velem itt, Londonban!
-Olyan rég nem láttalak! Tudod te mennyire hiányoztál?- fakadtam majdnem sírva, fejemben újra játszottam minden kisgyerek koromban vele eltöltött pillanatot.
-Ne sírj! Most itt vagyok.- mondta nyugtatás képpen és simogatni kezdte meleg kezével a hátam.
   Olyan jó érzés újra látni őt! Láthatom gyönyörű és elragadó mosolyát, kecses alakját, fiatalos külsejét, szép, bordó, göndör haját, láthatom azt a nőt, aki kicsi koromban példaképem volt. Nem, nekem nem az anyukám vagy egy színész nő volt a példaképem kicsi koromban. Ő volt az. Ő, az én Juditom, akinek életvidám természetét mindig irigyeltem.  Mosolygott ha vidám volt, mosolygott ha szomorú volt, mondván, hogy a rossz dolgokban is megkel látni a jó dolgokat és, hogy a rossz dolgok után mindig jók jönnek melyeket mosolyogva kell fogadni. 8 évre eltűnt életemből, lassan, de megszoktam, hogy már nincs a közelemben. Amúgy is messze lakott tőlem, 6 órára, de nem érdekelt. Amilyen gyakran tudtam, mindig elvonszoltam szüleimet vagy csak anyukámat hozzájuk és vele voltam majdnem minden ott töltött percemben.  Sokszor megkérdeztem, hogy zavarja-e őt az, hogy én vele vagyok minden percben. Ő mindig rám mosolygott, megsimogatta a fejem és én ebből tudtam, hogy nem bánja, hogy vele vagyok. Nem született eddig gyereke, férjhez sem ment még, pedig már 40 éves. Szerinte soha nem késő még. Elmondása szerint, sosem lehet túl öreg a szerelemhez és a házassághoz, de túl fiatal sem.  Nem kínozott sosem a fiú ügyeimről, jól tudta, hogy hogyha ,,szerelmes” leszek valakibe, ő lesz az első akit majd felhívok és elmondom neki. Olyan volt nekem mint az anyukám, sokszor éreztem annak.
-És a fiúkkal, hogy állsz? Milyen dolog az, hogy az újságokból kell megtudjam, hogy van barátod?- kérdezte mikor már a szobámban, az ágyamon ültünk.
-De hisz nekem nincs is!-mondtam határozottan.- Vagyis lehet, hogy van, de én magma sem tudom, hogy most az-e vagy nem…- hajtottam le a fejem és elgondolkoztam. Akkor,  a repülőn, én igent mondtam Liamnek. Neki volt előttem, vagyis inkább  velem egy időben barát nője, akkor most én vajon a barát nője vagyok, vagy sem? Ezt majd megérdeklődöm Nialltől, ő biztos beszélt azóta Liamel és neki mondott erről valamit.
-Az újságok szerint jártok, és bevallom, nem csúnya göndörke.- mondta nagy mosollyal az arcán.
     Hó! Stop! Göndörke?! Most mivaaan? Az újságok szerint járok Harryvel?
-Ez valami félreértés less. Én nem járok göndörkével, aki nem mellesleg Harry, sőt, semmi közöm sincs hozzá!
-Pedig szépen, kettesben sétálgattatok este az utcákon, láttak kettőtöket együtt a Starbucksban, és állítások szerint, nagyon jól elvoltatok.
-Az csak egy séta volt és megittunk egy kávét!- fakadtam ki és kezeimet hanyagul csapdostam az ágyba. Mintha megbolondultam volna, most komolyan.

20.fejezet-Barátok...

Sziasztok Kedves Olvasóim. Aki nem ismer, annak bemutatnám magamat.

Na jó, tudtommal akik olvassák a blogomat mind ismernek, azoknak megmutatnám a tornaórán unatkozó oldalamat. (nem tornászhatok így minden torna órán elunom az életem)Kérlek ne ijedjeetek meg, csak én vagyok, nem egy szörny :D 

Na szóval, a fenti képen lévő lennék én, Steff.
Próbáltam kicsit másabb fejezetet irni mint eddig, ebben nincs semmi olyan érdekes a srácokról, sőtt, nincsenek is benne ebbe a fejezetbe. Az én életembe kaptok egy ki bepillantást a sorok alapján, megjegyezném, az egész történetbeli Stefi én vagyok, az én természetem, fóbiáim, szokásaim, érzéseim.

Jó olvasást!
                        Steff xx 

-Steff! Steff!-szólongatott egy számomra kedves, ismerős hang.-Ébredj.-mondta pár pillanattal késöbb miközben csupasz derekamat simogatta.
-Tudtam, hogy bekelett volna zárjam az ajtóm...-morogtam miközben hátamra fordultam. Lassan kinyitottam a szemem majd kicsit megdörzsöltem. Gyönyörű nagynénimmel találtam magam szemben. (az unokatestvérem de a mi családunkban a nállam sokkal idősebb unokatestvéreimet már nagynéninek meg nagybácsinak mondjuk) Nagynehezen felültem majd közölte velem,hogy ha még nem ebédeltem akkor most mennyek mert csinált spagettit. Rápillantottam a telefonom órájára  ami fél 5-öt mutatott. Hirtelen eluralkodott bennem az éhség és abban a pillanatban mikor gyomrom felmordult, én már a konyha felé tartottam. Az előszobábol még visszarohantam a fürdőmbe és kezet mostam, felfogtam cofba a hajam majd már rohantam is vissza a konyhába. Leültem a konyhapult elé a székre. Réka elém rakott egy tányér spagettit amit hamar megettem. Megköszöntem az ebédet majd visszamentem a szobámba.

A napom további része unalmasan a gép elött telt el. Zenét halgattam, képeket nézegettem, cikkeket, híreket olvasgattam.

 Kezdtem szipogni. Kiszaladtam a nappaliba mert egy olyan dolog rémlett, hogy van a kisasztalon egy doboz zsepi. Jól emlékeztem. Felkaptam az asztalról majd visszamentem a szobámba. Leültem az ágy szélére majd kivettem a dobozból egy zsepit. Hátamra feküdtem és úgy törültem meg az orrom. Ez is eggyike a hülye szokásaimnak, vagyis csak az itthoni hülye szokásaimnak hisz kint vagy valaki másnál nem tudok hátradölni és úgy orrot fujni. De na...ilyen vagyok én. Megszomjaztam ezért kiballagtam két zsepi társaságában a konyhába és betettem egy pohár vizet melegedni a mikróba majd kikerestem a teafüvet. Valamilyen meggyesre esett a választásom, volt ott még epres meg erdeigyümölcsös meg valami fura nevű is de azt nem mertem kipróbálni. Mikor eléggé felmelegedett a víz, beletettem a teafüvet(igazábol csak olyan filter volt) és lefödtem egy kicsi tányérral. Visszamentem a szobámba, az asztalra tettem egy poháralátétet majd erre rá a forró teával teli poharat. A poháron lévő tányér nem fedte be teljesen a gőzölgő teámat ezért úgy 5 percet azzal szórakoztam, hogy amikor a tea gőze jött a ki pohárből és fújtam minden irányba. Egyszer lassan, egyszer gyorsan, próbálkoztam alakokat fujni de béna vagyok ilyesmiben. Mondjuk nem lehetetlen, ha akarnám én is megtudnám. Az eggyik osztálytársam is tud csak én nem értek az ilyenekhez.
 Az osztálytársaimhoz képest mindig furcsának éreztem magam, főled eggyes személyek melett akiket soha nem értettem meg igazán. Mármint nem azt nem értettem meg amit mond hanem magát a természetét, a viselkedését, szokásait meg stílusát. Nem a ruha stílusára gondolok mert az olyan volt mint a másé, hanem a beszéd meg a tettei stílusára. Hol ilyen volt, hol olyan.  Nem tudtam kiigazodni rajta de egy idő után már nem is akartam.  Elfogadtam olyannak amilyen. Mondjuk még most is sokszor furcsa és nézem, hogy ez most hogy és miért (jegyeknél meg ilyenek) de azonkívül jóbarátnőml. Ja igen, lány és Orsinak hívják. Andi, Orsi és én vagyunk mindig eggyütt mondjuk mi Andival többet vagyunk ketten hisz szomszédok vagyunk, régebbről ismerjük egymást meg ilyenek, ez Orsinak kicsit rosszul szokott esni, hogy nekünk kettőnknek külön témánk van vagy épp olyan dologról beszélünk ami kettőnkkel történt és neki nem akarjuk elmondani.  Mindig azt mondja, hogy ez a baj a hármas barátságokkal...az eggyikük a háttérben marad. Én is voltam így, én is voltam háttérben elég sok ideig de aztán megváltoztak a dolgok, és most ő szorult hátrébb mert valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy Andival egyre több dolog lett közös bennünk, megértettük egymást, ha valami bajunk volt a másikkal vagy nem tettszett a  másikban valami a szemébe mondtuk nem a hátánál. Mindig azon röhögtünk, hogy hogyha mi testvére lenénk, anyukánk nem birna velünk az biztos! Sokan mondták, hogy hasonlítunk meg, hogy kinéznék belőllünk, hogy ikrek vagyunk, hát lelkileg azok is vagyunk szeritem vagyis abban az értelemben, hogy hasonlítunk sok dologban, meg kitaláljuk a másik gondolatát, meg szavak nélkül is tudjuk mire gondol. Ezt szeretem én Andiban! Ő is én ikertestvérem akit az Isten a legjobb barátnőm ként adott nekem és ezt köszönöm neki.

Orsi és Andi

Nagyon belemerültem a gondolataimba, csakúgy telt az idő. A teám már rég kihűlt, melegíthetem újra. Húdeörülök! (se) Hangokat halottam a nappali felől de mégis nyugodtan sétáltam ki a konyhába teám újramelegítése érdekében.

Ha tetszett, ha nem, irjatok kérlek komikat! Sokat jelentene. Amint tudom, hozom a következő fejezetet.

19.fejezet- Még csak ez hiányzott...

Sziasztok! Tudom későn de itt az új fejezet. Bocsássatok meg, hogy a multhéten nem volt új fejezet, tudom azt igértem, hogy próbálok egy héten legalább eggyet felrakni de nem volt időm. Vagy ha lett volna időm, nem volt lelkierőm irni . Azt is elmondom, hogy rövid lett meg unalmas ._. Nem fog nektek tetszeni de következőbe igérem kihozom magamból amit tudok és végre egyszer jó fejezetet hozok.
  Beszeretném mutatni  a hátterem a laptopomon, nagyon büszke vagyok rá! ^_^

Jóolvasást! Steff xx Olyan szép ez a szám, nem talál a fejezethez de én nagyon imádom <3




/a titokzatos emberke szemszöge/

-Szia Stefany! P...-köszöntöttem az elöttem álló lányt. Épp a nevemet artam elmondani neki mikor gyorsan a szavamba vágott.
-Úr Isten...Paul Higgins!-mondta az elejét csodálkozva a végét pedig már nagyon nagy rajongással.
-Igen, én lennék.-mondtam mosolyogva.-Bemehetek?
-Perszee!
-Köszönöm.-mondtam majd beléptem az ajtón. Gyorsan becsukta az ajtót majd miközben én a cipőmet húztam le, hamar elviharzott melettem majd pár pillanat mulva vissza is jött. Leült a nappaliban lévő kanapéra, telefonját maga elé, a kisasztalra rakta. Figyelmesen nézett rám, várta, hogy leüljek mellé. Így is tettem. Ahogy leültem mellé felém fordult és várta, hogy megszólaljak.
-Azért jöttem mert ugye te ettől a naptól kezdve híres ember lettél. El kell intézzünk pár dolgot. Kezdem az elején. Nagyon sok újság érdeklődött rólad, mindent tudni akarnak rólad. Liam sem sok dolgot árult el rólad ezért jöttem el én hozzád, hogy mesélj magadról, legyen mit mondanunk majd az ujságíróknak, riportereknek. Ezen kívül pár képre is szükségünk less ezért az elkövetkező pár napban fotózásokra kéne járjunk, fel is hívott már pár ügynökség, hogy dolgozna veled, lehetnél a cimlapon is akár. Remélem élsz a lehetőséggel, jól fizet és jófényben tünteti fel a srácokat is. –mondandóm közben lapjaimat bújtam és amikor rápillantottam ő helyeslően bólinott.- Azt hiszem egyenlőre ennyi.
-Értem.-válaszolta elég halkan. –Ma mit kell tennem?-kérdezte. Én a mai nap teendőit tartalmazó papíromat vettem elé és a kezőbe adtam. Figyelmesen olvasott végig minden szót, mondatot.
-Mint látod ma csak beszélgetnünk kell meg lenne egy fotózásod is de ha akarod elhalaszthatjuk holnapra ha nem érzed még magad késznek rá. De holnap már kötelező lessz, így is sürgetnek már a menedzsmentnél.
-Rendben, akkor beszélgessünk. Hol kezdjem?
-Például az elején…Hol születtél, mik a hobbiaid meg ilyenek. Titkok meg ilyenek nem kellenek, azokat majd maguktól kitalálják.
-Rendben.-mondta majd csak mesélt és mesélt.
 Minden szavát megjegyeztem, pár mondatán  elmosojodtam, páran csak komolyan figyeltem.


/Steff szemszöge/


-Körülbelül ennyi is lenne az én történetem nagyvonalakban. Nem szeretnék részletezni.Van pár olyan dolog amikről nem szivesen beszélek, ezeket ha nem haragszik meg, nem mondanám el. Nem kell a hülye szokásaimról és fóbiáimról beszéljen az egész világ.-mondtam Paulnak. Mondatom végén kínosan felnevettem. Elég durva volt így ezt elképzelni.
-Tegezz nyugodtan.-mondta mosolyogva.- Nem vagyok én még olyan öreg vagy annak nézek ki?
-Dehogy!
-Akkor tegezz!
-Rendben.
-Köszönöm.-hmm, elég szigorú emberke lehet.- Mennék is. Holnap találkozunk. A fotózás időpontját este sms-ben elküldöm, egy sötétített ablakú autó fog elvinni majd téged a fotózás helyszinére.
-Hogy öltözzek?
-Úgy mintha a városba mennél. Kényelmesen, lazán de stílusosan ha lehet.Oké?
-Meglesz.-mondtam majd megvártam  míg felhuzza a cipőit. Kikísértem az ajtóhoz. Kedvesen elköszöntünk egymástól majd el is ment.
  Bezártam az ajtót majd levágtam magam a kanapéra. Nem tudom mennyi ideig feküdhettem abban a kényelmes pozicióban de jól esett.
 Telefonom rezgése zökkentett ki a relaxáciomból. A hang az asztal alól jött. Vajon, hogy került oda? Mindegy is, lényeg, hogy megvan. A kijelzőn Réka neve villogott.
-Szia! Paul járt már nálad? Mondta, hogy beszélni akart veled.
-Te ismered Pault és  nekem nem is mondtad? Amúgy igen, itt járt és beszéltünk.
-Akkor jó. Azt hittem már el is felejtette hol lakunk. És igen, ismerem. Még a feleségét is.-mondta Réka halál komolyan én meg csak halgattam tátott szájjal azt amit mond.
-Nekem mikor akartad ezt elmondani?-kérdeztem nagyra nyitott szemekkel, mondjuk ezt ő nem láthatta de úgyis.- Még kiket ismersz? Mármint híres embereket?
-A(z) 1D srácok barátnőjeit, a Little Mix-et, Simon Cowellt és azthiszem ennyi. De mostmár mennem kell vissza dolgozni. Ebédet dobj össze valamit, hozzávalókat találsz. Én majd csak 4 óra körül megyek, Csabi csak este, későn ér haza. Majd még hívlak. Ha valami van hívj! Sziaa!-mondta majd válaszomra nem várva letette. Szép.

Visszamentem a szobámba, elővettem az mp4-esem, hozzákötöttem a fülesemet és maxon elindítottam a Best nevű albumom. Elfeküdtem az ágyon, telefonom közel raktam magamhoz, hogy hogyha hívnak észrevegyem majd ráhangolódtam a zenére és azthiszem elaludtam.

18.fejezet- Óna!

Sziasztok! Megis hoztam az új fejezetet. Nem tudom fog-e tetszeni nektek, remélem fog. Ha igen ha nem, kérlek irjatok kommentet, hogy hol kéne javítsak rajta vagy hol nem tetszik vagy mi nem tetszik mert nyitott vagyok bármilyen megjegyzésre, legyen az pozitív vagy akár negatív. A fejezetről csak annyit, hogy furcsa lett....nekem nem nagyon tetszik.
Jó olvasást! Steff xx

…és elkezdődött a WMYB....


   A zenét meghalva, máskor, normális esetben, sikítozásba törtem volna ki de most nem így történt. Nem tudta az agyam feldolgozni a hallottakat, Liam szavait. Megállás nélkül kattogott és katogatt tovább meg tovább, egésszen addig amíg Liam szólója következett. Liam hangjától kirázott a hideg és egy furcsa érzés fogott el. Mikor vége lett, az agyam fojtatta a gondolkodást. Mint ha egy választ keresett volna...Egy választ egy kérdésre. Hogy melyik kérdésre? Arra, hogy most mi van?  ...
   A mikró pittyogása állította le az agyamot, fel se tűnt, hogy a gyomrom megállás nélkül korog.  Ez furcsa. Kivettem a tejet, beletöltöttem a műzlit és felültem a konyhapultra. Egyes-egyedül voltam a lakásba így azt tehettem amit akartam.
   Újra és újra ugyanaz a név járt csak a fejemben: Stefany Grant. Ki lehet az a csaj? Ki az? –kérdezgettem magamat majd megvilágosodtam. Azt mondta a bemondó, hogy sok képen vannak eggyütt. Akkor ezek a képek fent vannak a neten is! Nagy lendülettel leraktam a tálat a pultra, szegény majdnem eltört de nem érdekelt. Beviharzottam a szóbámba, felkaptam a laptopom és visszamentem a nappaliba. A lábaimra rakva kapcsoltam be, majd mikor bekapcsolt, egyből mentem fel facebookra. ‘Ki az a Stefany Grant? Honnan ismeri Liamet? Mióta létezik?’ Ezek a kérdések fogadtak face-en. Úgylátszik nem csak engem érdekel ennyire ez az ügy és ez a csaj. Minden oldal ezt az ügyet ecsetelte és volt temérdek kép is. Majd rámírt eggyik barátnőm:
-Steff! Ládtad azt a bizonyos Stefanyt? Állítólag Liam eltitkolt barátnője vagyis Ő azt mondta, hogy nem az de mindenki más azt mondja, hogy az. Olyan jó lenne!   *-*-írta majd csatolt egy képet. Liamel egy fehéringes csaj volt, hosszú, derékig érő barna haja volt, fekete farmerben volt meg fehér converse-ben. Hasonlít a stílusunk!
-Ez mikori kép?-kérdeztem mire kijeletre, hogy egyből pötyög.
-Június másodikai. Tegnapelötti.-ez érdekes. Tegnapelött Liam velem volt egész nap tudtommal... Basszus! Az én vagyok! De engem nem Stefany Grant-nek hívnak!
-Bocsi mennem kell! Van egy kicsi dolgom majd még beszélünk!-köszöntem el, fel kell hívjam Csabit, tudnom kell mi ez az egész!
-Oké, Sziaa!

Lecsuktam a laptopom, ki sem kapcsoltam idegességemben.
Ez nem lehet. Velem van tele a talán legismertebb közösségi portál,pontosabban a képemmel melyiken Liamel vagyok! Úristen! Ha valaki felismer akkor mi lesz? Megutál mindenki, nem lesznek barátaim! Ez nem lehet igaz!-törtem ki sírásba.
-Én akartam megmondani neked...Úgylátom már megtudtad...-halottam meg Liam hangját a hátammögül.
-Te-te hogy kerülsz ide? Hogy tudtál bejönni?-szipogtam majd felálltam a földről és letörültem a könnyeimet.
-Megbeszéltem Csabiékkal,hogy az interjú után feljövök hozzád és elmondok mindent. Úgylátom már tudsz róla...
-Mégis miről?
-Stefanyről...Vagyis rólad. –mondta majd leült a kanapéra és felém fordult. Én csak bámultam ki a fejemből. Még mindig nem tudtam feldolgozni a történteket. De ez még semmi. Vajon mit nem tudok még?- Sajnálom, bekelett volna avassunk téged is de már nem volt idő. Meg Harryvel voltál és ő olyan boldog volt, hogy elmehet veled randizní, hogy nem volt szivem azt mondani neki,hogy mondja le.
-De mi ez az egész? Elmagyaráznád kérlek?!-ordítottam rá.-Miért van vele a világháló a közös képeinkkel? Azokkal amelyikeket akkor csinálták mikor ketten voltunk? Miért hívnak Stefany Grantnek? Én erről miért nem tudtam?
-Elakartuk mondani de nem volt időnk. Mégegyszer mondom, mikor megbeszéltük, te Harryvel voltál. Azért vagy Stefany Grant, mert jól ládtam mikor pár lesifotós lekapott minket mikor sétáltunk és ezek a képek, úgyjelentek meg a világhálón, hogy Liam Payne megcsalja barátnőjét. Ezt a menedzsment nem nézte jószemmel, vagyis azt,hogy mi ketten voltunk és azt mondta találjunk ki valami hihetőt, hogy miért voltunk ketten. Azt mondták, bármennyire is szerethetlek nem hagyhatom el Danielle-t. Még nem. Majd késöbb igen de még nem. Ezért találtuk ki, hogy angol neved lesz, egy ismerősünk vagy és a hugom ként szeretlek már régóta. Csabiék is bele eggyeztek ebbe és gondoltuk nem lesz baj. Csak hátulról vagy lefotózva, csak az ismer meg majd aki felismer téged hátulról is. Nem hiszem van sok ilyen ember. Itt a mappa az új személyazonosságoddal. Még én semi ládtam de minden rendben van biztos a papirokkal. Mégegyszer nagyon sajnálom. Én csak még elakartam tölteni veled párnapot míg itt vagy és ez másképp nem lett volna lehetséges, mert pletykáltak volna rólunk, rólad és nem nézték volna jószemmel, hogy egy nemrég idepottyant, romániai magyar lánnyal vagyok. Nem volt más választásunk.
-Erre nem tudok semmit mondani...-mondtam halkan majd ránéztem. Könnyes volt a szeme, ládtam rajta,hogy tényleg sajnálja. Felálltam és odamentem hozzá. Szorosan megöleltem és fejemet a vállára tettem. Visszaölelt.
-Sajnálom...-sottogta a fülembe.
-Megértelek, nem volt más választásod...De azért következőben szolj ha más ember leszek.-a mondat elejét elhalt hangon mondtam majd a végén már nevettem. Ő is felnevetett majd elengedtük egymást. Lehajtottam a fejem majd kicsit távolabb álltam a tőle.
-Nem haragszól?-kérdezte félve mire felemeltem a fejem és rá néztem. Belenéztem csodaszép barna szemeibe és alig bírtam megszólalni.
-Egy kicsit csak. –mondtam végűl és kicsit durcás fejet vágtam.
-Óna!-mondta gyerekesen majd megfogta a kezem.
-Na jó..Nem haragszok! Nem tudok sokáig haragudni!-mondtam nevetve és elvettem azt a kezem amelyiket fogta.
-Akkór én megyek is.
-Oké, Sziaa!-mondtam majd kikísértem a bejárati ajtóhoz.
-Akkór szia!-mondta és egy puszit nyomott az arcomra majd elment.
  Visszamentem a konyhába, megettem a már teljesen elázott műzlimet, elmostam a tálat és a kanalat majd a nappaliból bevittem a laptopom. Törökűlédbe felültem az ágyamra majd csak a telefonomat kezdtem böngészni. Szegény ütött-kopott volt de én imádtam. Minden ütésnek, minden karcnak megvan a maga emléke. És nekem ezek a dolgok a legfontosabbak: az emlékek. Végig néztem a képeimet, régieket, újabbakat. Volt olyan kép ahonnan a tipikus természetem köszönt vissza, a szomorúság, az unottság, de volt ahol egy a barátai melett mosolygó, életvidám lányt láttam. Még egy ideig bújtam a képeket, páron röhögtem (fáradások Andival), és páron könnyek gyűltek a szemembe (kirándulások, képek pár olyan emberrel akik messze laknak tőlem és nagyon hiányoznak).  

Majd csengettek. Szememet törölgetve nyitottam ajtót vendégemnek aki nem is akárki volt. Mindenki másra számítottam csak rá nem.

Tippelhettek ki lesz az ;) Majd ha van kedvetek kommizzatok....